Ez a két kérdés
az embereket ősidők óta foglalkoztatja. Miért esik az eső? Miért lefelé esik?
Miért dörög az ég? Miért? Akinek van gyermeke az tudja, hogy a gyerekek a
miértek és hogyanok kifogyhatatlan tárháza:) Ez egy olyan kérdés, hogyha megkapjuk rá a
választ, akkor újabb miértek és hogyanok kerülnek a helyére. Aztán az ember
belefárad a kérdésekbe és azok megválaszolásába és visszatér a maga dolgához.
De vannak emberek, akiket a miértek és hogyanok nem hagynak nyugodni és
kutatják a válaszokat. Ezek az emberek érték el azt, hogy a mai ember itt van
a XXI. század technológiáival körbevéve. Ezeknek az embereknek köszönhetjük a
védőoltásokat, hogy komoly végtagsérülés után is lehet „teljes” életet élni.
Ezek az emberek teremtették meg számunkra ezt a csodálatos hi-tech világot:) Miközben felfedeztük
az univerzum kémiáját, fizikáját, biológiáját és matematikáját, addig sikerült
csúnyán idepiszkítanunk:)
(Azt már csak remélni lehet, hogy az ember még idejében tanul a saját hibájából
és megpróbálja rendezni ezt) De most nem is erről akartam írni:) Szóval.
Szerintem a
miértre keresett válasz az egyik olyan tulajdonságunk, ami minket, embereket
megkülönböztet az állatoktól. Az állatok ösztönösen cselekszenek, a génjeikbe
vannak kódolva a viselkedésformák. Nem keresik a választ arra, hogy: Miért
kevesebb a táplálék? Miért tűnnek el a fák? Miért nem talál fajtársat a
párosodási időszakban? Miért hal meg attól a víztől, ami addig a szomját
oltotta? Hogyan nő a fa? Hogy marad fent a nap az égen? A vad farkas kölykeit
hiába neveli fel ember, hiába lesznek kölykei és az is az ember mellett nő fel,
a farkas örökre vad marad. Az ember kénytelen az ő szabályaik szerint közeledni
hozzájuk és viselkedni velük, a falkarendet betartani.
Az emberek
tudatossá tudják tenni a cselekedeteiket. Az embereknek birtokában van a szabad
választás joga. Éppen ezért bármikor dönthetünk úgy, hogy hátat fordítunk addigi
életünknek, vállalva annak következményeit. Hogy sokszor mégsem tesszük, az
annak köszönhető, hogy lelkiismeretünk nem engedi. A felelősségtudat gátat szab
a féktelen cselekedeteinknek. Érdekes, hogy legtöbbször, ha valaki szabadon
dönthet, akkor elsőként valamilyen negatív cselekedetet hajt végre. Mondjuk
miért nem egy öreg néninek segít fát aprítani? Neem. Valami negatívat kell. Az
az igazi:) Tudom, pszichológiailag megmagyarázható, hogy tipikus emberi viselkedés, amikor
a kötöttségeket elhagyva cselekedhetünk. Emberi. Talán akkor meg kellene tanulni nem
emberként viselkedni és hátha kevesebb ilyen baromság történne:)
Ezzel a
lehetőséggel tudni kell élni. Sokszor hallom, hogy csak azért viselkedett így
vagy úgy valaki, mert ez az emberi viselkedés. Mi? Az, hogy ha tömegbe kerülök
és el tudok bújni a felelősségre vonás elől, akkor élőlényhez nem méltó módon a
saját életteremet szarom tele? Mindegy, hogy képletesen vagy szó szerint. Ha kimegyek
az utcára, nem teszek egy lépést sem és csupa szemét az utca, a roncs autótól
kezdve a 30 millás-ig egyikben sincs hamutartó. Sorolhatnám még, de nem éri
meg. Visszatérve az eredeti gondolatmenetemhez.
A miértekre
és hogyanokra keresett válaszok közepette nem vettük észre, hogy a válaszok nem
arra valók, hogy anyagi létünket felemeljük. Arra kellene, hogy használjuk,
hogy kiegyensúlyozottabban használhassuk ki a természetet. Erre már őseink
rájöttek. Amikor még a mamut bébiket öltük le és az akkor élő nagyméretű
állatcsodákat tüntettük el a föld felszínéről, már akkor rájött az ember,
hogyha nem vet gátat féktelen pusztításának, akkor maga is elpusztul. Így
alakultak ki az első nomád csoportok. Territoriális fajból vándorló faj lettünk
és elkezdtük jobban felfogni a környezetünket. Túlhaladtunk azon, hogy kaja és
szaporodás. Kezdtük megkapni az első válaszokat a miértekre. Megértettük, hogy
itt nem minden a miénk. Itt mindenkinek meg van a maga szerepe. Ezt a szerepet
kezdték el őseink kutatni. Ezekre a miértekre keresi a választ. Az idők során
többször elfordultunk a természettől. Az új technológiáknak köszönhetően eredményeket
is értünk el a természet ellen vívott harcban. Igen. Az ember háborút indított
a természet ellen, hogy a maga képére formálja azt és nem meghagyva magának a
fejlődést. Most a XXI. század elején, hosszú idő óta ismét, egyre jobban lehet azon
emberek hangját hallani, akik megpróbálják felnyitni szemünket, hogy ne
folytassuk tovább a háborút, mert az ember csak vesztese lehet ennek. Sokakban
felmerül a kérdés, hogy akkor mit tegyünk? Mondjuk, ne háborúzz!:) Ha a hadi kiadásokat
elhagynánk, valahogy sikerülne egész sor értelmesebb dologra költeni. Mondjuk
az éhező országokban kajára és gyógyszerre? De ez a birtoklási mizéria is
idegesítő egy kicsit. (- Az én földem. – Nem, mert az apám itt élt 30 évet. –
Az én ükapám tűzte ki itt a zászlót. stb.) Na és? Az én kutyám meg megjelölte a
szomszéd kertjét. Akkor most már az is az enyém?
A
természettudományok által kapott válaszokat nem arra kellene felhasználni, hogy
kifacsarjunk mindent a földből, hanem arra, hogy a földi életünket tartalmassá
és értelmessé tegyük. Rengeteg időt kaptunk a kérdések megválaszolására, de
kezdünk kifutni belőle. Pedig már tudnánk kényelmesen élelmet termelni és
kiegyensúlyozottan szaporodni:)
Ez a föld elég 7 milliárd embernek. A kérdés az, hogy az embernek elég-e a
föld? A birtoklási vágyunk áldozataivá válunk vagy megtanulunk élni?
Kezdek
belebonyolódni. Majd egyszer, részletesebben kifejtem a mondandómat,
külön-külön.
