Öt percnyi gondolat

     Mindenki törekszik a tökéletesedésre, azt tartjuk szem előtt, hogy elménk, lelkünk, szellemünk tökéletesedjen, mert akkor elnyerhetjük a Nirvánában való belépést, felemelkedést. Halvány elképzeléseink vannak a tökéletesedésről, hogy mit kell tennünk annak érdekében, (a minket, a maga képmására formázó Teremtő), hogy tökéletesedjünk.
     A folytonos változás, a földi élet utáni újabb lét, újabb fejlődési szakaszokat tartogat számunkra. A folytonos változás ezek szerint nem csak ránk érvényes, hanem a Teremtőre is. Mert részünk, bennünk van, a képmására formázódtunk. Ha minket hajt az örökös fejlődési, tanulási vágy, akkor őt is hajtja. Így a tökéletesedés mindig csak egy pillanatnyi állapot, sohasem állandó. A létünk, örök létünk apró pillanata, ahogyan az univerzumunk szempontjából egy ember élete észrevehetetlenül apró pillanat. Mégis meghatározó. Bármilyen hihetetlen is, mi ugyanúgy hatással vagyunk a teljes univerzumra, ahogyan az univerzum hatást gyakorol ránk.

     Honnan tudhatjuk, hogy azok a dolgok, amelyeket érzékelünk, már azelőtt is ott voltak, mielőtt érzékeltük? Ez alatt most olyan dolgokat értek, amelyekről sejtéseink vannak, matematikai képleteink, de még sosem láttuk. Mi van akkor, ha csak azután került oda, hogy megfogalmazódott bennünk a létezésének a lehetősége? Előfordulhat, hogy addig ott sem volt, és ahogyan az univerzumunk a viszonylagos semmiből jött létre, ezek ugyanúgy a semmiből létrejöhetnek. Ha pedig ez igaz, akkor a világunk ugyanúgy a képzeletünk szüleménye, ahogyan az álmokat is annak tartjuk. Viszont ebből adódóan, a világunk úgy alakul, ahogyan a kollektív tudat elképzeli.
     A matematika csak egy keret. Matematikával nem lehet mindent leírni. A matematika arra való, hogy megismerjük a keretet és lássuk, hol kell azt tágítani, átlépni rajta, hogy képesek legyünk hajlítani.

     A mesék elemzéseit figyelemmel kísérve, megfigyelhetjük, hogy a korai sámánok, hogyan alkalmazták ezt a módszert a korabeli ismeretanyag átadására. Kezdve a pszichés folyamatokra való kognitív hatástól a tudományos ismeretek elmélyítéséig.
     Az archaikus sámánok a szimbólumokat használták fel, mint leguniverzálisabb közvetítő eszközt, a tudás átadására. Ezen tudások generációk tapasztalatain, megfigyelésein alapult, amelyek szintje eléri, talán meg is haladja a ma emberét.
     Ugyanis az archaikus kor embere nem csak részese volt az őt körülvevő világnak, hanem érzékelte is azt. Ahogyan az univerzumban betöltött szerepével szintén tisztában volt, egészen a hatalmas tér és idő kiterjedésétől a kvantumrészecskék és annál is kisebb mikrokozmosz ismeretéig. E tudásra alapozva jelölték ki útjukat. A kérdés jogos: Ha ilyen fejlett világképpel rendelkeztek, akkor hogy veszhetett el ez a tudás? A válasz egyszerű. Elég a történelmet végignézni, hány tudós megállapítása, hány civilizáció "korszakalkotó" tudományos munkája veszett oda a rájuk féltékeny, vagy tudatlanságuk miatt kárt okozó "gondos" kezek miatt.

     Ha az ember képes a körülményeket hajlítani, hatással lenni nem csak a környezetére, hanem az univerzumra, akkor az illúzió világ és a szimulációs elv megdől.
     Bármilyen jól is van megírva a program, ilyen mértékű számításkapacitásnál óhatatlanul "ERROR"-nak kell lennie a program futása során.
     Valóságosak vagyunk, nem csak valakinek/valaminek az agyszüleményei.


     Eszembe jutott a mágneses cikk, amit megosztottam a face-en. A sámánság, természet- és alternatív gyógyászat mind működő dolog, bizonyos keretek között. Don Juan tanításai, Bardon könyve, vagy akár a modern pszichológia, ahogyan régen a sámánikus világnézetű emberek, ugyanarról beszélnek. A különbség a fogalomtárban van, az azokban lévő szimbólumokban. Ezek a különböző fogalomtárak által tárolt szimbólumok nem ugyanazt jelentik már a mai embereknek, mert a fordítás elveszett, elhalványult, átalakult. Az életben rengeteg ilyen fogalom módosulás tapasztalható. Alig pár évtized alatt a "szopás", mint kifejezés mennyire megváltozott értelmű lett.
     Ezekhez a szimbólumok alkotta fogalomtárakhoz kell egy sajátos szemlélet, hogy az összekötő kapcsot, a "rosette-i követ" meglelje hozzájuk az ember.

     Az emberi elme képtelen a fogalomtárakban lévő szimbólumok folytonos észlelésére. Ez talán azért van, mert a gyűjtőpontok adott helyzetéből nem minden szimbólum értelmét észleljük. Az elme pedig nem képes szerintem egyszerre több gyűjtőpontot észlelni. Vagyis a több gyűjtőpontot rögzíteni úgy, hogy az azokból származó észleléseket értelmezze. Még pontosabban: párat elképzelhető, hogy kellő gyakorlással képes, de az összeset nem képes az elme értelmezni. Eleve kellő gyakorlás kell a gyűjtőpontok rögzítéséhez, és csak ezután jöhet az észlelés. Ráadásul időközönként változtatni kell a gyűjtőpontokat, nehogy egy érzékelési módban ragadjunk és ne vegyünk észre mást. A gyűjtőpontra és az abból adódó észlelésre jó példa, ha egy testet akarunk szemlélni. Nem tudunk egyszerre alul, felül, jobb-bal oldalon lenni. Ahogy rézsútosan sem tudjuk egy adott pillanatban nézni, sem felülről, sem alulról, sem más irányból. De szerintem idővel képes az elme megtanulni, hogyan képes egyszerre látni valaminek az elejét, ugyanakkor a hátulját, vagy srégen az oldalát. Vagy akár ezeket egyszerre. De ugyanígy lehetségessé válhat, hogy egyszerre érzékelem kívülről és belülről, de ugyanabban a pillanatban más irányokból is.
     És eme gyűjtőpont váltások miatt tartom valószínűnek, hogy olykor dolgok teljesen világosak, egyértelműek, míg máskor akkor sem veszem észre, ha tortaként a pofámba repül vagy dobják.

     A gyermeki animisztikus gondolkodás módban az "élettelen" tárgyakra, objektumokra azért tekint élőként, mert valamilyen tevékenységre képesek. (pl. a folyó folyik a kő gurul, stb.) Ezekre a képességekre, látszólag, maguktól képesek. A racionális felnőtt természetesen tudja, hogy ezek a tevékenységek egy adott természeti törvény hatására történnek. A racionális felnőtt csak azt nem veszi észre, hogy ennek a törvénynek a hatására "élünk". Ez a törvény adott nekünk értelmet, hogy felfogjuk a környezetünket, hogy tudomással bírjunk önnön létezésünkről, s legfőképp, hogy észleljünk. Ez az egyetemes törvény, jelenleg nem bizonyítható módon, adhatott, még ha az emberitől eltérőt is, ugyanilyen tulajdonságokat ezeknek a tárgyaknak, objektumoknak.
     Erre nagyon jó példa a színek érzékelése. Hány színt képes valójában az emberi szem érzékelni, és mennyit egészít ki ebből a képből az agy? Milyen színeket érzékelnek a rovarok, emlősök, halak, stb? És ez eddig csak egy érzékelőszervünk volt. Mennyi is van még? Ez az egyetemes törvény, mennyi érzékelési variációra képes ezek alapján? (kérek egy matematikust, aki ezt kiszámolja)
     Ezek után állíthatjuk azt, hogy a körülöttünk lévő, pillanatnyilag mozdulatlan tárgyak, objektumok nem élnek?

     Valami és semmi. Idő és időtlenség. Az univerzum törvényeire alapozva, mindennek van ellentettje.
Kezdjük a semmivel. Abban a pillanatban, hogy a semmit elfogadjuk létezőnek, az már valami, tehát létezik. A létező nem lehet semmi. Viszont pont a valami, mint létező ellenkezőjeként, van a semmi.
     Az idő egy lineárisan haladó valami. Az ellenkezője esetében az időtlenségről beszelünk. Az időtlenség esetén az idő nem halad semmilyen irányba. Inkább úgy kell tekinteni rá, mint egy lassan, vég nélkül szétterülő foltra. Már ha gondolhatunk így rá. Ebből adódik a kérdés, a mi időnk, ami halad előre, egy behatárolt sávban terjed, vagy szétterül. Van e formája az időnek? Ha van, akkor az idő ugyanúgy terjed e a szélein, mint a közepén? Az idő a térrel együtt arányosan terjed, vagy esetleg gyorsabban vagy lassabban?
     Jelenleg a fény által kapott információk alapján az univerzum egy egységes képet alkot. De mi van akkor, ha a tér gyorsabban tágul, mint amekkora a fény sebessége, és mi csak azt látjuk belőle, amit a fény már be tudott járni?
     Az időtlenség esetén az idő úgy telik, hogy nem telik, így elviekben a változások sosem történnek meg. Mert a változás esetén eltelik az idő, adott idő alatt jön létre, változik.
     Mivel az időre hatással van a gravitáció, ezért állíthatjuk e azt, hogy az idő mértéke egyetemes az univerzumban? Ez alapján elképzelhető, hogy egyes helyeken a térben, még pár száz millió fény év telt el, vagy már a húsz milliárdon is túl vannak?

Posted in: elmélet,sámán,tapasztalások,vélemény